Blogbejegyzések

img

Segítenél feltelepíteni a Windows XP-t?!

2017. 04. 19. érdekesség
Először is visszakérdeznék: Miért kell neked egy Windows XP? Sokan már autóban sem veszik meg azt ami 2001-ben készült. Gondolj csak bele: a mobiltelefonod sem használod 16 évig!

A Windows XP a maga korának csodája volt, ezt aláírom. A Microsoft nagyot alkotott amikor kiadta és én is imádtam. Végigkövettem az operációs rendszer fejlődésének minden szakaszát már a 3.11-es verzió óta, amikor még csak egy 386-os, fekete-fehér monitoros PC-nk volt otthon. Hát ahhoz képest meg tényleg egy álom volt az XP.

Lehet sokan ragadtak meg ezen a szinten, hogy az XP jobb mint más, mivel az utána következő Vista sem vált be igazán. Sőt! Utáltam nagyon. Csak a Windows 7 tudta újra elhozni ezt a nagy változást az operációs rendszer életében amit annó a Windows XP hozott. Sok ismerősnek segítettem a 7-est feltenni. Azt nagyon szerettem és bátran ajánlottam is. Viszont a Windows 8-ról ismét mindenkinek felfordult a gyomra. Főleg azoktól a nagy csiri-csáré csempéktől és hogy még a profi informatikusok is azzal kínlódtak, hogy hogyan találjanak meg egy-egy programot vagy magát az asztalt. 

A Microsoft újabb baklövését ismét egy egész szépen használható rendszer követte: a Windows 9 helyett; Windows 10-ként kiadott, elvileg utolsó Microsoft oprendszer. Ez a rendszer automatikusan frissül és a mai PC-k technikai sajátosságainak tökéletesen megfelel. Ez azért fontos, mert 2001-ben - mikor a Windows XP megjelen - még egészen más alaplapok, processzorok és monitorok voltak. Sok hardware-rel nem is kompatibilis már és szoftveresen sem biztonságos, hiszen a Microsoft már megszüntette hivatalosan is a támogatását. 

Szóval, röviden, tömören: nem, nem és nem! Nem telepítek fel Windows XP-t, sem Windows 8-at de még csak Windows 10-et sem, mert rengeteg időt elvesz a sokkal hasznosabb dolgoktól mire mindent beállít rajta az ember és minden programot úgy konfigurál, hogy az aztán jól is üzemeljen akár éveken át. Az érte elkérhető pár ezer forint pedig szinte nevetséges a sok bajlódásért és időért cserébe amivel ez az installálási, beüzemelési folyamat járna. Windows (vagy éppen Linux) telepítésre kérlek, inkább keress fel egy műszaki üzletet.

Viszont bátran fordulhatsz hozzám, ha egy szép, letisztult és modern weboldalt vagy egy dinamikus webportált szeretnél. Akár egy komplett webes rendszert is lefejleszthetek Neked ha rendelkezésre áll elég idő és tőke a projekthez.

Keress meg bátran ha egy jó szegedi vagy mórahalmi webfejlesztőre van szükséged!