Blogbejegyzések

img

Már 11.449 napos az internet – és számos más érdekesség!

2020. 07. 16. érdekesség

Ma már természetesnek vesszük, hogy eszközeink a nap 24 órájában az interneten lógnak és mi bármikor hozzáférhetünk bármilyen tartalomhoz a világhálóról. Ahhoz azonban, hogy mai formáját elérje a web, óriási utat kellett megtennie. Az internet őse már az 1960-as években is létezett, ám a ma is ismert formája, csak 1989-ben indult útjára.

Érdekesség, de az első e-mail és az első levélszemét (SPAM) is megelőzte ezt a dátumot. Az első e-mail 1971-ben íródott, ám tartalmát homály fedi. Az első levélszemetet, amely csupa nagybetűből állt, 1978-ban küldte egy számítógép kereskedő, egyszerre 400 felhasználó számára. A legelső weboldal 1991-ben került fel a netre és a mai napig elérhető rajta egy internet múzeum, a symbolics.com domain alatt. Az internetes szörfölést pedig már 1992-ben is használták és egy New York-i könyvtáros szájából hangzott el legelőször.

További érdekes elsők az internet történelmében

Napjaink meghatározó közösségi portálja, a Facebook egészen későn, csak 2004-ben indult egy egyetemi projektként TheFacebook néven. A legelső Youtube videó feltöltésére csak ezután, 2005-ben került sor és az egyik alapító látható rajta, amint elefántokat nézeget egy állatkertben. A történelmi jelentőségű, 18 másodperces videót azóta már több, mint 100 millióan megtekintették. 

Az internet egyébként pont ma 11.449 napos (2020. 07. 16-án), ezt pedig a https://howoldistheinter.net weboldal tartja számon. Az első interentes reklámok (bannerek) 1994-ben jelentek meg, de az első vírusok már a 70-es években is kárt okoztak. Ekkorra tehetőek az első vírusirtók megjelenései is. Ekkortájt jelentek meg az első játékok is: a útkereső, tankcsata, űrcsata, légiharcos és ezeken egyszerre akár 32-en is tudtak játszani online.

Hangulatos, aláfestő zene az internetről való nosztalgiázáshoz

Egy kutatásból kiderült, hogy a ma feltöltött internetes képek 80%-ka erotikus női fotókból áll. Nem volt ez másképpen az internet hajdanán sem. A legelső, webre kerülő fotón ugyanis négy bájos hölgy látható: a genfi CERN-ben dolgozó Les Horribles Cernettes nevű női rock együttes tagjai. A képet a WWW atyjaként emlegetett Tim Berners-Lee töltötte fel, akinek a ma is ismert,  grafikusan böngészhető, gyönyörű weboldalakat is köszönhetjük.

My alt text

A Les Horribles Cernettes egyébként ilyesmi zenét játszott, ami minden Hadronütköztetőben dolgozó, programozó és IT szektorban tevékenykedő férfi szívét képes megdobogtatni:

„I fill you screen with hearts and roses 
I fill your mail file with lovely phrases 
They all come back: "invalid user" 
You never let me into your computer 
You never spend your nights with me 
You don't go out with other girls either 
You prefer your collider”

A lány csapatnak egyébként olyan híres számai vannak mint a Daddy`s Lab, a Computer Games, a My Sweetheart Is a Nobel Prize és a Surfing on the Web.